Szabadidőmben novellákat írok. Itt a "Molli kalandjai" c. novella-fűzérből az első darabot olvashatod. Jó szórakozást hozzá, várom a véleményeket... ha tetszett, jön a következő.

Molli és a drogdíler

Kutya vagyok, és nem is akármilyen: egy hosszú szőrű skót juhász. Hogy úgy mondjam, nem éppen fordulok elő minden sarokban, ritka fajtának születtem. 8 hetesen kerültem ebbe a házba, azóta itt unom magam, még a két labdám, a húzókötelem és számtalan botom társaságában is. Ezt minden kutya tudja: hiába halmoznak el játékkal, a gazda mégiscsak szórakoztatóbb. Én is szeretem, ha törődnek velem, mint mindenki más, de erre a gazdáimnak nem sok ideje van. Reggel elmennek, este hazajönnek én meg magamra vagyok hagyva és jóformán az egész napot átdurmolom.

Egy valami viszont van, amiről a többi kutya álmodni sem mer: egy egész nagy füves pusztám, ahova ki szoktak vinni engem. Igazi juhászkutyáknak való hely ez. Bokáig érő, zöld fű, hatalmas terep a futásr

a és mindössze egy köpésre van, az utca túloldalán. Ezen a zöld mennyországon, viszont van némi furcsaság: a végében áll egy romház, amit már szinte csak a lélek tart. Bármelyik percben összedőlhet, csúnya, tele van egerekkel és macskákkal, nekem mégis rokonszenves. Így ahogy van romosan, elhagyatottan. Amikor este ki szoktak hozni ide és elengednek futkározni, vágtatok pár kört, majd rögtön a romház felé veszem az irányt.  A ház mellet szoktak lenni fehér csigaházak, amiket körbeszaglászok, hátha van még benne egy lakó, de általában azok is teljesen elhagyatottak.

Egyszer mikor épp ezt a szaglászást végeztem, valaki megszólalt a hátam mögött:

-          Hé, te!

-          Ki az!? – ugrottam fel, mert az illető nem kis szívbajt hozott rám.

-          Louise vagyok, te meg Lassie, ugye? – egy zsemleszínű vizsla állt előttem.

-          Ne-em – dadogtam elképedve, de nemsokára kissé összeszedtem magam – Molli vagyok.

-          Érdekes… - tűnődött a vizsla – pedig minden ilyen szőrmókot Lassienek szoktak hívni.

Erre aztán nagyon bemérgedtem. Ideáll egy kutya a kerítéshez és onnan a szomszédból elkezd kötözködni… hogy mer egy ilyen kis csupasz, randaság engem szőrmóknak nevezni. Nemes és gyönyörű fajta vagyok! A kis virsli biztos féltékeny, hogy nincs ilyen fényes, nagy bundája.

-          Amúgy mit keresel ezen az elhagyatott helyen, ennél a roncsnál? – kérdezi a vizsla lazán.

-          Egyelőre semmi közöd hozzá! – fordulok el, majd továbbszaglászom a csigaházakat.

-          Nyugi már! Nem értem, hogy mi bajod van.

Olyan érzésem támadt, hogy kerítésen át fogok rátámadni a kis virslire és bekebelezem mustárral meg ketchuppel, de meg akartam őrizni a méltóságomat és végül csak ennyit mondtam:

-          Semmi – majd elmentem annak a randaságnak a közeléből.

-          Szia Molli! – köszönt jókedvűen Kira, a mező másik szomszédja Ő az egyetlen kutya, akivel jóban vagyok. Ő egy németjuhász és egyáltalán nem találunk egymáson semmi kifogásolhatót. Kira észrevette, hogy mérges vagyok valamire és meg is kérdezte mire:

-          Mi bajod van Molli, nem jössz futni egy kört?

-          Nem – dörmögtem az orrom alatt, majd odafutottam a mező másik oldalára a kerítéshez, ott megálltam és néztem kifelé ami azt jelenti, hogy vissza akarok menni az út másik oldalára az udvarba.

Nemsokára jött is a gazdám a pórázzal. Semmi másra nem vágytam, csak visszavonulni egyedül, még játszani se volt kedvem. Körülbelül három nap múlva, újra elkezdtem unatkozni és a mezőre akartam menni egy kicsit kiszellőztetni a fejemből azt a „bogarat” amit a virslike beleültetett. Egyik este ki is vitt a gazdám, de én szigorúan csak a mező felét vettem igénybe, hogy még véletlenül se kerüljek Louise látókörébe. Arra gondoltam, biztos azért nem bír, mert én is lány vagyok, mint ő, de aztán eszembe jutott, hogy Kira is lány, mégis bírjuk egymást.

-          Mondd már el mi bajod volt múltkor? – próbálkozik már vagy századszor Kira és úgy gondoltam nem tarthatom magamban örökké.

-          Egy kutya… - kezdtem bele nagy nehezen – miatta voltam ilyen. Ott van a másik oldalon és nagyon nem bír engem.

Elmondtam mindent, ami történt. Kira elképedve hallgatta végig.

-          Molli, tudtam, hogy egyszer „megismerkedsz” Louise-zal… - Kira idegesnek tűnt – és azt is sejtettem, hogy nem lesztek legjobb barátok.

Furcsának tűnt, hogy ilyen alaposan megválogatja a szavait, és az is hogy a beszámolómban egyszer sem neveztem nevén a vizslát, Ő mégis tudja a nevét. Ismerem már egy jó ideje Kirát, tudtam, valamit eltitkol előlem.

-          Nem szeretnél megosztani velem valamit Louise-zal kapcsolatban? – kérdeztem tőle gyanakodva.

-          Ööö… - és elszaladt a háza felé.

A gazdám pár perc múlva bevitt, nekem pedig zsongott a fejem a gondolatoktól. Másnap képes voltam egy helyben feküdni egész nap úgy, hogy nem aludtam. A fejemben visszhangzott a mondat: „Tudtam, hogy egyszer megismerkedsz Louise-zal… és azt is sejtettem, hogy nem lesztek legjobb barátok”.

Végül a nagy fejtörésben elaludtam. Estére kemény elhatározásra jutottam, rájöttem nincs más megoldás. Amikor kivittek a mezőre emelt fővel sétáltam oda Louise kerítése elé, de Ő nem volt ott. Hátrapillantottam, hogy megbizonyosodjak róla, Kira nem lát, de ekkor már hallottam az idegtépő hangot:

-          Naa, mit látok. Visszajött a szőrzsák – mondta gúnyosan.

-          Honnan ismered Kirát? – kérdeztem köszönés helyett.

-          Egyelőre semmi közöd hozzá! – ismételte a vizsla azt, amit én is mondtam neki nemrég.

-          De igenis van közöm hozzá! Kira a barátom és most van valami baja, és szeretném megtudni, hogy micsoda – egyre jobban felkaptam a vizet.

-          Nem csodálom, hogy egy ilyen bűnözővel barátkozol – mintha szügyön vágtak volna, olyan érzésem volt. Mi az, hogy Kira bűnöző? Mintha egy másodpercig el is hittem volna…

-          Hogy mondhatsz ilyet! Hihetetlen, hogy ilyen bunkó élőlény is létezik, mint te.

-          Mindenki azt hisz amit akar, de én igazat mondtam arra mérget vehetsz. –majd lazán elsétált.

Egyre jobban kezdem elhinni, hogy ez igaz. Kira furcsán viselkedik mostanában, ráadásul az is feltűnt, hogy sokszor megy el gazdáival napokra. Egyik nap is épp menni készültek, és én elhatároztam, ha hazajönnek kémkedni fogok utána. De nemsokára rájöttem, hogy estén kívül, amikor a mezőre visznek, nem tudok kimenni az udvarból, onnan pedig Kiráék házát nem lehet látni. Lehet, hogy ez sem véletlen… valami szövetséges kéne. Olyan, aki könnyedén be tud menni és hozni az információkat. Épp ekkor sétált el méltóságteljesen Mary a sziámi macska az utcán. Ekkor világossá vált, ki lesz a kémem:

-          Mary, gyere egy percre ide! – kiáltottam neki.

-          Tessék, mit szeretnél.

-          Kéne nekem egy ügyes kém. Egy olyan, aki szinte láthatatlan, bárhol be tud surranni és megbízható. – soroltam.

-          És miért kell neked egy ilyen?

Úgy döntöttem, megbízhatok Maryben ezért mindent elmondtam neki.

-          Hmm… erre az ügyre én is kíváncsi lennék. Számíthatsz rám!

-          Rendben. Most nincsenek otthon, keresni kéne pár nyomot. – javasoltam.

Másnap haza is jöttek Kiráék és azt is megtudtam, hogy Mary semmilyen nyomot nem talált. Este mikor mentünk ki a mezőre, gondoltam én is keresek pár nyomot. Hátramentem és benéztem Kiráék házába. Az illető bent volt és ilyen rossz állapotban kutyát még nem láttam. El volt terülve a földön és lógó nyelvvel zihált, a gazdái álltak fölötte és elég furcsa képet vágtak majd megszólalt a férfi:

-          Lehet, hogy nem él túl több utazást, de állatorvost nem hívhatunk, mert kiderülne.

Igaz! A vizsla igazat mondott. Mi derülne ki? Mire értette vajon? Az biztos, hogy nem jóra. Elkezdtem futni a mező túloldala felé, hogy észre ne vegyenek és mikor hallótávolságon kívül értem elkezdtem ordibálni:

-          Mary, gyere gyorsan!

A macska már futott is a mező felé az utcán és betornászta magát a szűk kerítésrésen. Mindent elmondtam neki, majd mikor a végére értem, Ő elkezdett rohanni Kiráék háza felé hallgatózni. Én is közelebb somfordáltam és újra hallottam a beszédet.

    -       Valamit muszáj tenni, el fog pusztulni! – hallottam most a nő aggodalmas hangját.

    Mary ekkor odajött hozzám:

-          Molli, én egy kicsit ismerem Louise-t… neki gyógyító képességei vannak.

-          Mit akarsz ezzel mondani? – kérdeztem, de már sejtettem a választ.

-          Ki kéne békülnöd vele, hogy meggyógyítsa Kirát.

-          De… neeem

-          De igen! Kira nem bűnöző, csak a gazdái kényszerítik. Ez az egyetlen esélyed, ha meg akarod menteni a barátodat.

Pár pillanat múlva, mikor Mary átsuhant Kiráékhoz kémkedni, döntöttem: félreteszem az eddig akkora becsben tartott büszkeségem és bocsánatért esedezem Louise előtt. Odaértem a kerítéshez amikor...

     -    Ki van itt... csak nem a szőrmók jött visza – erősen megnyomta a szőrmók szót.

     -    Louise... segítened kell! Bocsánat mindenért!

     -    Hah... miért segítenék egy ilyennek?

Nem tehettem mást: mindent elmondtam ami történt. Louise arca a végére mintha kicsit megenyhült volna.

     -    Rendben van, de csak azért, mert bocsánatot kértél. Hogy menjek át?

Elmosolyodtam, mert már tudtam a választ. Pár perccel később, Louise hátrálni, majd sprintelni kezdett és egy nagy ugrással, már a mezőn volt.    

-    Huh, ez jó volt! Gyerünk!

 Borzalmasan éreztem magam. Mint egy legyőzött és megalázkodott. Amikor elindultunk visszafelé, Mary jött szembe.

     -    Látom sikerült, de kéne valami terv, mert rajtam kívül senki nem tud azon a magas kerítésen átjutni.

Nemsokára bevittek, de Louise elbújt, majd beugrott hozzám, hogy a gazdáim ne vegyék észre, Mary pedig átjött. Egy órát tervezgetéssel töltöttünk. Rájöttem, hogy remek csapat vagyunk, így hárman és Louise-nak is tök jó ötletei voltak. Másnap jött Mary a hírrel, hogy Kira még él, de igyekezniük kell. Este, mikor kivittek, elkezdtük az akciót. Hárman nekifutottunk Kiráék kerítésének, de most nem az átugrás volt a cél. Telje súlyunkkal ráugrottunk a dróthálóra, az egyik tartórúd kifordult a földből és a kerítés azon a helyen kidőlt. Ezután már a talppárnáinkra kellett hagyatkoznunk, odalopództunk a ház falához és a nyitott ablakon át fehér porral teli kis zacskókat láttunk, valamint a nem éppen jó bőrben lévő Kirát. De mi az a fehér por?

     -    Drog! Kirával szállítják a drogot, ezért van rosszul. A hasában van. – Louise-nak kikerekedett a szeme a ténytől: Kira egy drogkereskedő házaspár „bőröndje”. – Nagyon kell sietnünk.

Beugrottunk az ablakon, elbújtunk egy szekrény mögé, körbenéztünk és amikor láttuk, hogy tiszta a levegő, odafutottunk Kirához, aki erőtlenül így szólt:

      -    Ne! Miért jöttetek el!? El fognak fogni... – de még végig sem mondta amikor berontott a szobába Kira gazdája, aki egy fekete hajú, körszakállas, maffiózófejű férfi volt. Egy baseball ütőt tartott magánál, támadásra készen.

     -    El innen, büdös dögök! – de amikor suhintani akart, Mary a karmaival rácsimpaszkodott a nadrágjára és letépte annak egy részét. Louise eközben a férfi másik lábát vette célba és megharapta. Az felordított, de én sem akartam tétlenül maradni: felugrottam a mellkasára és ledöntöttem a lábáról ezt a randa alakot. Fájdalmas hörgést hallottam, és amint hátranéztem Kira közeledett, alig vonszolva magát. A férfi csapkodott és amikor sikerült lelöknie magáról Mary-t és Louise-t, felém csapott a baseball ütővel, de én nem figyeltem és végem is lett volna ha...

     -    Neeeeee... – egy tompa puffanás és Kira a földön volt. Hatalmas gyász öntött el: nem, ez nem lehet igaz. Kira feláldozta magát értem. Az ütés elé ugrott! Ez nem történhetett meg, hogy az hal meg, akit meg akartunk menteni. A férfire néztem, aki döbbenten nézett néhai kutyájára. Bosszút kell állnom... és már ugrottam is és néhány másodperc múlva a többiek is. Szétszedtük a maffiózót, majd lerogytam Kira holtteste mellé... 

     A gyász közelebb hozott minket Louise-zal és Mary-vel. Nem sokkal később híresek lettünk az utca kutyái körében és azóta, mint a 3 hőst, ünnepelnek minket.

Hogy tudd, ki Lady, Dorina és Kipper, a többit is el kell olvasnod... :)

Kérlek írd meg a véleményed! :)

ge981009@freemail.hu